Egyedi AI chatbot építés

Egy Mesterséges Intelligencia alapú chatbot, ami kifejezetten a vállalkozásod számára készült.

Egy chatbot, ami tényleg használható

Biztosan Te is hallottál már az idegesítő chatbotokról, sőt, jó eséllyel használtál is már jópárat.

Baromira frusztráló tud lenni, amikor Te csak egy egyszerű kérdésre keresed a választ, de egy véget nem érő, teljesen értelmetlen „beszélgetésbe” csöppensz.

De az sem jobb, amikor a chatbottal kizárólag gombokkal tudsz kommunikálni, mert a szabadszavas szöveget nem érti meg.

Na, ezeket most felejtsd el!

A Mesterséges Intelligencia megjelenésével végre okos, már-már teljesen emberi chatbotokat tudunk készíteni, melyek a szabad szavas üzenetekre is releváns választ tudnak adni.

Legyen szó egy belső AI „munkatársról”, a meglévő ügyfelekkel történő kommunikációról vagy új érdeklődők szerzéséről, van rá megoldásunk.

Az általunk készített chatbotoknak Mesterséges Intelligencia segít dekódolni, feldolgozni és megérteni az érdeklődők igényeit.

Gondolj bele, hogy mi mindenben tud Neked segíteni egy ilyen chatbot.

Éjjel-nappal elérhető, azonnal válaszol, sosem esik ki a munkából, akár több nyelven is beszél.

De ez persze még csak a kezdet. A jéghegy csúcsa.

Nemrég csak az igazán nagy multik kiváltsága volt az, hogy ilyen technológiát használhassanak…

Ma viszont már KKV mércével is elérhető közelségbe került az, hogy a cégednek saját chatbotja legyen!

Mutatom hogyan…

Első lépés: igényfelmérés

Első körben leülünk egy igényfelmérő beszélgetésre, ahol megnézzük azt, hogy milyen jellegű AI chatbotot tudunk céged számára készíteni. Ne aggódj ha nincs még konkrét elképzelésed, segítünk az ötletelésben.

Az igényfelmérés során...

Az igényfelmérés...

Miben tudunk segíteni?

Mutatok néhány konkrét példát

Rengeteg féle AI chatbotot le tudunk fejleszteni, így tényleg csak a képzelet szab határt annak, hogy milyen célra szeretnéd használni a chatbotokat. Ízelítőként tekintsd meg az alábbi példákat!

Belső, HR-es munkatárs (saját példa)

A BOOM Marketingnél korábban gyakran problémát jelentett, hogy amikor egy új kampánymenedzser csatlakozott a csapatunkhoz, akkor kellett mellé dedikált munkatárs, aki minden szükséges tudást átad és akitől bármikor lehet kérdezni. Mondanom sem kell, hogy ez rengeteg időt és pénzt emésztett fel.

Szerencsére már régóta dokumentálva van nálunk minden munkafolyamat, így nem volt akadálya annak, hogy „kiszervezzük” a mesterséges intelligenciának a dedikált munkatárs szerepkörét. Készítettünk egy hatalmas mennyiségű tudást összefoglaló adatbázist, amit feltöltöttünk az AI „agyába”, majd létrehoztunk egy egyedileg konfigurált GPT-t.

Így az új munkatárs a nap 24 órájában tud kérdezni az AI-alapú „kollégától”, és pontosan ugyanazt a választ kapja, mint amit a dedikált, „hús-vér” munkatárs is válaszolna.

Ügyfélszolgálati chatbot

Ügyfélszolgálata szinte minden vállalkozásnak van.

Ez egy kritikus pont az ügyfélélmény során, és a legtöbb vállalkozásnál nem kis teher van a supportos munkatársakon.

Egy AI chatbot viszont itt is be tud segíteni.

Az általunk épített botok értelmezni tudják a beérkező emaileket, amire akár pillanatok alatt meg is tudják írni a választ (természetesen a céged iránymutatásai alapján).

Az egyszerűbb kérdéseket akár chaten, akár emailben is meg tudják válaszolni, de arra is van lehetőség, hogy „csak” az ügyfélszolgálat keze alá dolgozzanak.

Sőt, komolyabb funkcionalitást is bele tudunk programozni.

Például módosítani kell egy rendelés státuszát? Ez sem probléma.

Eddigi tapasztalataink alapján az ügyfélszolgálati terhek ~80%-át le tudja venni egy jól felépített AI bot.

Hotel recepciós chatbot

Gyakran előfordul, hogy a recepciónál a legkülönfélébb kérdéseket teszik fel a vendégek. Ez önmagában nem is jelent problémát, hiszen a recepciós kolléga készségesen válaszol a felmerülő kérdésekre.

A gond akkor van, amikor a ki- és bejelentkezések miatt hosszú sor áll a recepciós pultnál, és a kérdések miatt tovább növekszik a várakozási idő…

Ha össze vannak gyűjtve egy csokorba a vendégekben felmerülő kérdések, akkor létre tudunk hozni egy egyedileg konfigurált chatbotot. Ezt akár úgy is be lehet ágyazni a weboldalba, hogy kizárólag a szálloda vendégei férjenek hozzá.

Ennek eredményeképpen mindössze egy QR-kódot vagy NFC-kártyát kell beolvasnia a vendégnek, és ezt követően bármilyen kérdést fel tud tenni a virtuális recepciósnak.

Általános kérdéseket, mint például: mikor van a reggeli vagy hogy mettől meddig van nyitva a wellness részleg. De akár arra is tud válaszolni az AI, hogy a TV-ben hányas csatornán található az RTL Klub.

Lead generáló chatbot

Szolgáltatóknál kiemelten fontos, hogy folyamatosan érkezzen be új lead, akivel az értékesítő fel tudja venni a kapcsolatot.

A leadek szerzésére ma is kiválóan alkalmazhatóak a klasszikus csali (lead magnet) megoldások, de miért ne használnál egy sokkal modernebb technológiát, ami megragadja az emberek figyelmét?!

Lehetőség van arra, hogy készítsünk egy átfogó adatbázist, ami részletekbe menően tartalmaz minden információt a céged által végzett szolgáltatásokról. Ezt a chatbotod „agyába” feltöltve létrehozhatunk egy egyedileg konfigurált AI-t, amit akár a weboldaladba is beágyazhatunk.

Így amikor egy érdeklődő felmegy a weboldaladra, megszólítja őt egy emberinek tűnő chatbot.

Az AI – a böngészőben végzett tevékenységek alapján – pontosan tudni fogja, hogy milyen szolgáltatás érdekli a felhasználót, így olyan kérdéseket fog feltenni neki, ami segít elérni a kiválasztott célt. A cél lehet akár a megrendelés is, de jellemzően inkább az ügyfél elérhetőségét érdemes elkérni.

Hihetetlen, igaz?

És mindez csupán ízelítő. Szinte bármilyen felmerülő problémára tudunk megoldást találni. Íme néhány további ötlet, hogy milyen területeken alkalmazható a technológia.

Ember a pixelek mögött

Szia, én Balogh Dávid vagyok, az AI Boost és a BOOM Marketing alapítója.

Online marketingesként azonnal fejest ugrottam az AI világába, hiszen egyértelművé vált számomra, hogy ez a jövő.

Már önmagában a ChatGPT megjelenése is egy olyan mértékű ugrás lesz a történelemkönyvekben, mint anno az ipari forradalom vagy az internet elterjedése.

És akkor még csak a ChatGPT-ről beszélünk, az azóta megjelent – több ezer – szoftver még szóba sem került.

2024-ben viszont KKV erőforrásokkal mérve is elérhető közelségbe került az, hogy egy cégnek saját AI alapú chatbotjai legyenek.

Legyen az belső folyamatok optimalizálása, lead generálás, adatelemzés, ügyfélszolgálati munkák, stb… itt tényleg csak a képzelet szab határt.

Mi az AI Boostnál abban segítünk, hogy vállalkozásod versenyelőnyhöz jusson.

Hogyan történik az együttműködés?

Jelentkezés az igényfelmérésre

Az első lépés az alábbi űrlap kitöltése, ami alapján felmérjük, hogy tudunk-e vajon segíteni.

Időpontegyeztetés

Ha úgy látjuk, hogy jó eséllyel tudunk segíteni, akkor következő lépésként lehetőséged lesz időpontot foglalni egy fél órás online konzultációra.

Részletes tervezés és ajánlatadás

A megbeszéltek alapján azonosítjuk azokat a pontokat, ahol tudunk segíteni és felvázoljuk, hogy hogyan nézne ki ez a gyakorlatban.

Chatbot fejlesztése

Ha megvannak a pontos specifikációk, akkor belevágunk a kivitelezésbe. Egy átlagos chatbot megépítése 1-4 hét.

Folyamatos optimalizálás

A használat során folyamatosan adatokat gyűjtünk, melyekből még tovább tudjuk optimalizálni a chatbotot és még több funkcionalitással látjuk el.

Válassz a lehetőségek közül

Nyílt lapokkal játszunk

Ultimate

139.990 Ft / hó-tól

Ezt a csomagot válaszd ha fontos számodra, hogy több nyelven is beszéljen a bot.

Booster

89.990 Ft / hó-tól

Ezt a csomagot válaszd, ha egyedi integrációkat is szeretnél a chatbotba.

Starter

59.990 Ft / hó-tól

Ezt a csomagot válaszd, ha az AI chatbotodat webes felületen fogod használni.

Jelentkezz az igényfelmérésre

Az alábbi űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni az igényfelmésére. Kérlek, törekedj arra, hogy minél részletesebben töltsd ki az alábbi űrlapot.

AI chatbot ajánlatkérés (általános)

Kapcsolattartási adatok


Vállalkozással kapcsolatos adatok


Gyakori kérdések

Remek kérdés! Alapvetően a chatbotot (azaz a szoftvert) értékesítjük, amihez egy fejlesztési szolgáltatást biztosítunk. Ez ugyanis nem egy egyszerű, fél óra alatt összeállítható AI, hanem ténylegesen a cégedre szabott chatbot, aminek felépítésével rengeteg munka van.

Így lényegében egy olyan szoftverre fizetsz elő, amit kifejezetten a Te céged számára fejlesztünk le.

A havidíj a következőket tartalmazza:

  • az egyedi, cégedre szabott AI chatbot lefejlesztését
  • a chatbot hónapról-hónapra történő működéséhez szükséges szoftverek havidíját
  • a chatbot karbantartását, optimalizálását
  • a jövőben felmerülő fejlesztési igények kivitelezését

A jelenlegi folyamataink elsősorban olyan KKV vállalkozások számára lehetnek tökéletesek, akik már felismerték az AI eszközök fontosságát, de még nem tudják, hogy pontosan hogyan tudnák azokat alkalmazni.

Ez is egy remek kérdés! Olyan vállalkozásokkal sajnos nem tudunk dolgozni, akik nem hajlandóak foglalkozni a projekttel.

Mivel az általunk épített AI chatbotok kifejezetten a vállalkozásodra vannak szabva, így mindenképpen szükségünk lesz azokra az infókra, melyet be tudunk nekik tanítani.

Ha nem vagy biztos benne, hogy jó páros lehetünk-e, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk a döntésben!

Az űrlap kitöltése után igyekszünk felmérni, hogy vajon tudunk-e Nektek segíteni. Ha igen, akkor lehetőséged lesz időpontot foglalni egy fél órás online konzultációra, ahol felmérjük a pontos igényeket és átfutjuk a nyitott kérdéseket.

Ezek alapján közösen elkészítjük a specifikációk alapján a pontos árajánlatot és megküldjük Neked emailben.

Mindenképpen ismerned kell a céges folyamataid működését (legalább alapszinten), mert ezek alapján fogunk tudni ötletelni, hogy a jelenlegi megoldásokkal hogyan tudjuk azokat jobbá tenni.

Ha van már konkrét ötlet a fejedben az nagyszerű, de ha nincs még ilyen, az sem gond. Eddig szó szerint minden vállalkozásnál találtunk olyan pontokat, melyeket hatékonyabbá tudunk tenni AI automatizmusok segítségével. Segítünk ezek felismerésében és a fejlesztési sorrend felállításában is.

Mivel az AI chatbotok folyamatos karbantartást és fejlesztési igényelnek, így havidíjas csomagjaink közül fogsz tudni választani. Az árainkat megtalálod kicsivel feljebb.

Igen. Mivel ez egy elképesztően új – és rendkívül gyorsan változó terület – így garantáljuk, hogy csakis akkor kell fizetned, ha meg tudjuk építeni az AI chatbotot a megbeszélt specifikációk szerint.

© NADU Kft. – Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat